Zrínyi Ilona Általános Iskola – Hejőbába

Európai Diáksport napja

Európai Diáksport Napja

Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola
2017.
09. 29.

Kellemes időjárási viszonyok között kezdődött el a program megvalósítása intézményünkben.

A rövid megnyitó után egy közös bemelegítésen vettek részt tanulóink, majd elkezdődött a kiírt 2017 m-es futótáv teljesítése, az iskola sportudvarán. A kisebbek lassabban, a nagyobbak már egyre gyorsabban futották a köröket.

A táv teljesítése után a gyalogtúrára jelentkező tanulók, két nevelő irányításával, nekivágtak az útnak, Hejőbába községben volt kijelölve számukra az útvonal, a falu határában is gyalogolniuk kellett. A túrázás során a község nevezetességeivel is megismerkedtek a gyerekek, többen kiselőadásokkal készültek a témával kapcsolatosan.

Az iskolában az alsósok a sportudvaron, hét állomáshelyen sportoltak. Lehetőségük volt: hulahoppkarikázásra, „ickázásra”, rollerezhettek, tollaslabdázhattak, célba dobhattak kislabdával, labdás feladatokban próbálhatták ki ügyességüket, valamint trambulinozhattak.

A gyerekek örömmel foglalták el az egyes állomáshelyeket és egymást buzdítva kezdték el a feladatok teljesítését.

A felsősök a tornateremben kötélhúzásban mérték össze az erejüket, később pedig futball és kosárlabda mérkőzéseket vívtak egymással. A küzdelmeket becsületes játék és sportszerűség jellemezte, valamint nagyon jó hangulatban versenyeztek egymással a tanulók.

A küzdelmek befejezése után az alsós és a felsős osztályok helyszínt cseréltek, az alsósok a tornateremben kötélhúzásban versenyeztek, majd játékos ügyességi feladatokat oldottak meg csapatokban, végül „királylabdázásban” mérkőztek meg egymással. Ezeket a versenyeket is jó hangulat jellemezte.

A felsősök trambulinoztak, tollaslabdáztak, rollereztek, valamint kosárra dobó, dekázó, fejelő versenyeken mutathatták be koordinációs képességeiket.

Az időjárás még ekkor is kegyes volt a résztvevőkhöz, a tanulók pedig koncentrált figyelemmel próbálták minél jobban végrehajtani az egyes feladatokat.

A sportnap zárása során értékeltük a programot, megállapítottuk, hogy elértük a kitűzött célokat: a résztvevők sokat sportoltak, kellemesen elfáradtak, a játékok során közelebb kerültek egymáshoz, miközben jól szórakoztak. Egy kicsit fáradtan, de élményekben gazdagon vonultak a tanulók a zsibongóba, ahol elfogyasztották az általuk behozott gyümölcsöket.

Hejőbába, 2017. 09. 29.
Zsíros János